alkotmányos szabályozás a határon túli magyarokhoz fűződő viszonyról
Az 1989–90-es demokratikus változások során a politikai pártok programjaiban megjelent a határon túli magyarság helyzetével való foglalkozás szükségessége, a nemzeti felelősség kérdése és az az igény, hogy az anyaország alkotmányos keretek között is szabályozza a határon túli magyarokhoz fűződő viszonyát. Antall József kormányának külpolitikai prioritásai között szerepelt a határon túli magyarok érdekeinek képviselete. Az 1989. évi XXXI. törvénnyel megvalósult demokratikus alkotmánymódosítás, majd a 2011. április 18-án elfogadott Alaptörvény a politikai és a kulturális nemzetfelfogás elemeit is tartalmazta, a hangsúly pedig az utóbbi felé tolódott el. Az 1989-es alkotmánymódosítás értelmében „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívüli magyarok sorsáért és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását” (6.§ (3) bekezdés). A 2011.évi Alaptörvény D) cikke szerint „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”. Az egyszerűsített honosításról szóló törvény, a választási jog kiszélesítése, valamint jogszabályok és intézkedések sora a magyar államhatáron túli magyarok sorsáért viselt magyar állami felelősség jegyében született.