magyar kisebbségek politikai szervezetei
A magyar kisebbségek politikai szervezeteia kisebbségi magyar közösségek 100 éves történetének legfontosabb politikai érdekvédelmi szervezetei. A két világháború között Csehszlovákiában működött az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt. E két párt 1936-ban egyesült, és létrejött az Egyesült Magyar Párt. Ezek a pártok a magyar szavazók kb. 60%-át tudták megszólítani. A csehszlovákiai magyarok 20-25%-a szavazatott az erős magyar képviselettel rendelkező szociáldemokrata és kommunista pártra, 10-15%-a a kormánypártokra vagy azok magyar szervezeteire. Romániában a Magyar Néppártból és a Magyar Nemzeti Pártból 1922 végén létrejött az Országos Magyar Párt. Jugoszláviában szintén ekkor –hasonló elnevezéssel, de korlátozottabb lehetőségek között – jött létre az Országos Magyar Párt. Ezek a pártok a helyi önkormányzatokban és a parlamenti munkában egyaránt részt vettek.
A második világháború alatt a visszacsatolt területeken egyedül az Erdélyi Párt tudott regionálisan, kormánytámogató pártként megszerveződni.
Romániában a második világháború után 1944–1952 között a Magyar Népi Szövetség, 1968–1987 között a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa képviselhette a magyar érdekeket, illetve a pártállamba integrálta a kisebbségi magyarokat. Hasonló integratív, de az anyanyelvhasználatot, kisebbségi közművelődést biztosító funkciót látott el a Magyar Autonóm Tartomány 1952–1960, majd a Maros Autonóm Tartomány 1960–1968 között. Csehszlovákiában e kettős funkciót a CSEMADOK (1949-től a ma is működő Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) látta el. Jugoszláviában a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség (1945–1952) működött, majd megszűnt a vertikális etnikai önszerveződés lehetősége. Ettől eltért a horvátországi szervezeti élet, ahol az 1949-ben létrehozott Horvát Köztársasági Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség 1967-től Horvátországi Magyarok Szövetsége néven tovább működhetett Jugoszlávia felbomlásáig.
Csehszlovákiában 1989 után több magyar párt is létrejött: Független Magyar Kezdeményezés (1989–1992), majd ugyanez párttá alakulva Magyar Polgári Párt (1992-1998) néven; Együttélés Politikai Mozgalom (1990–1998); Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (1990–1998); Magyar Néppárt (1991–1994). Ezek a pártok 1998-ban egyesültek, és létrejött a Magyar Koalíció Pártja. A 2009-ben kivált csoport létrehozta a Híd-Most szlovák–magyar vegyes pártot. Romániában az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 2002-ig egyedüli pártként képviselte a magyar érdekeket, majd az ebből kivált politikusok hozták létre a Magyar Polgári Pártot (2008) és az Erdélyi Magyar Néppártot (2011). Szerbiában a Vajdasági Magyar Demokrata Közösség (1990), majd a belőle kivált Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) (2004) képviselte a magyar érdekeket. Több kisebb párt is létrejött. Szlovéniában a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (1975) működik. Horvátországban 1993-ban alakult meg a Horvátországi Magyar Demokrata Közösség, majd 2010-ben a Horvátországi Magyar Nemzeti Tanács. Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács 2009-ben jött létre. Ausztriában 1979 óta működik a Magyar Népcsoporttanács, 1980-tól pedig az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezeteket Központi Szövetsége mint meghatározó érdekképviseleti intézmény. Még a Szovjetunióban 1989-ben jött létre a ma is meghatározó szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, amelyből kivált az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (1993), majd ez hozta létre 2005-ben az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot.
Az 1989 utáni kisebbségi magyar pártok három országban is kormányzati részvételt vállaltak. Az RMDSZ 1996-tól 18 éven át kormánykoalícióban vagy azt kívülről támogatva politizált. Szlovákiában az MKP 1998–2006 között, a Híd-Most pedig 2010–2012, ill. 2016–2020 között volt a kormányzó koalíciók tagja. A VMSZ 2000–2002, 2008–2012 között, majd 2014 óta kormányzati pozíciókkal rendelkezik.
A magyar kisebbségi politikai érdekvédelemnek az elmúlt évszázadban három nagy modellje alakult ki. Az egyéni érdekkijárás a közösség vélt vagy valós érdekeinek tematizálását jelentette a személyes kapcsolatokon nyugvó patronázs rendszerben, saját hatalmi pozíciókat és klientúrát kiépítve (pl. a román királyi diktatúrában, az államszocializmusban). A koordinált, szervezeti integrációs modell a politikai paktumok eszköztárával zajló centralizált érdekérvényesítést jelenti a többségi politikai szereplőkkel folytatott központosított alkufolyamatok révén. Így működött a magyar kisebbségi pártok mindenkori kormányzati érdekérvényesítő szerepvállalása. A közösségként való fellépés – mint a harmadik érdekérvényesítő modell – célja a hatalommegosztás. Ennek eszköze a kollektív jogok érvényesülése vagy a világnézeti alapon történő társadalomátalakítás (szocializmus, korporativizmus) nyomán önkormányzó szerkezetként megvalósított konszociális modell, azaz az etnikai törésvonalakon való túllépést remélve a hatalmi aszinkron megszüntetése. Általában külső beavatkozástól várják ennek a helyzetnek a bekövetkeztét.
A magyar kisebbségi politika többféle intézményesülési gyakorlatot alakított ki:1. nem alakul ki regionális magyar csoporttudat, csak lokális intézményi képviselet (pl. Ausztriában a két világháború között); 2. regionális politikai szervezetek, lokális képviseletek szerveződnek (Horvátországban, Szlovéniában); 3. kisebbségi egyéni képviselők többségi párton (vagy az állampárton) belül tevékenykednek; 4. többségi pártok magyar tagozatokat működtetnek; 5. többségi pártokhoz kötődő magyar pártalakulatokat hoznak létre; 6. magyar párt képviselői többségi párt választási listáján, parlamenti frakciójában szerepelnek; 7. önálló magyar pártok többségi pártokkal választási koalícióban működnek; 8. önálló magyar pártok kormánykoalícióban vesznek részt; 9. korporatív politikai rendszerben párttagozatként működnek; 10. pártállamban magyar kulturális szervezetként működnek; 11. kisebbségi blokkba szerveződve, választási együttműködésként működnek; 12. önálló (ellenzéki) pártpolitikát építenek ki; 13. önálló politikai szervezetet fenntartva „kvázi kisebbségi önkormányzatként” működnek.