KOSZOVÓI SZERBEK HELYZETE
A mai napig sokak által vitatott státuszú Koszovó, 2008. február 17-én kiáltotta ki egyoldalúan a Szerbiától történő függetlenedését. Szerbia továbbra is saját részeként tekint Koszovóra, annak ellenére, hogy a gyakorlatban teljesen megszűnt a terület feletti szuverenitása. Európa, sokak által el nem ismert, legfiatalabb államában a lakosság több mint 90 százaléka albán nemzetiségű, a függetlenség kikiáltásával kisebbségbe került szerbek számát pedig legfeljebb 90-100 ezer fő körülire becsülik, akiknek több mint fele a Koszovó északi részén található négy szerb többségű községben él, kisebb hányaduk pedig Koszovó egyéb részein és településein. A négy szerb többségű község legnépesebbikében működik a Pristinai Egyetem (nem hivatalosan: Kosovska Mitrovicai Egyetem). A múlt század kilencvenes éveinek közepén még közel 200 000 fős volt a szerb populáció létszáma, de a koszovói háború (1999) után és a 2004 márciusában lezajlott pogrom miatt tömegesen költöztek el. A koszovói szerbek elvándorlása és fogyatkozása bár kisebb intenzitással, de napjainkig tart. A függetlenség kikiáltásával sok helyi szerb nemzetiségű polgár veszítette el a munkáját és az általuk el nem ismert koszovói hatóságokkal ápolt viszonyuk viharos, ami miatt folyamatosak közöttük a gyakran durvább atrocitásokig fajuló összetűzések is, amelyek jellemzően a hivatalos szerb és koszovói diplomácia egymásnak feszülése mellett történnek. Több, a koszovói szerbek (kisebbségi) helyzetének megoldását célzó elképzelés is napvilágot látott már, közülük is a legismertebb a Szerb Községek Közösségének (szerbül Zajednica srpskih opština) létrehozására vonatkozó javaslat, amely szerint az Észak-Koszovóban található szerb többségű községek széleskörű autnómiát kapnának.
Koszovó: Koszovó vagy hivatalos nevén a Koszovói Köztársaság egy a mai napig vitatott sátuszú terület a Balkán-félszigeten. Lakosainak száma 1 765 985 fő, területe 10 887 km2, a fővárosa pedig Pristina. A korábban Szerbiához tartozó régió 2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét, amelyet a Szerb kormány Koszovóval megbízott irodájának adatai szerint a mai napig 97 állam ismert el, amit időközben 17 ország visszavont, így a világ országainak kevesebb, mint fele tekint független államként Koszovóra. A szlávok balkáni letelepedését követő néhány évszázadban gyakran változott a terület felett hatalmat gyakorló autoritás kiléte, jellemzően a szerbek a bolgárok és a bizánciak között. A 10. században a szerbek hódították meg majd beolvasztották közpkori államukba és a 14. század folyamán már Koszovó területén volt a szerb király (Prizren), illetve a szerb ortodox pátriárka (Peć) székhelye is. A törökök balkáni hódításainak következményeként a terület a 15. század közepén vált az Oszmán Birodalom részévé. A török fennhatóság évszázadai alatt a szerbek egy része elhagyta Koszovót míg a környező területekről albánok kezdtek el betelepülni. A csökennő szláv lakosság ellenében többségbe kerülő albánok egy jelentős része áttért a muszlim vallásra, akik a 20. század elején, a török iga alóli felszabadulás idején már többségben voltak Koszovó területén, amely ismét Szerbia részét képezte, de ezzel együtt az albán nacionalizmus és önállósági törekvések központja is volt. Az albán lakosság ebben az időszakban ugrásszerűen megnőtt és a Jugoszláv állam széleskörű jogköröket biztosított Koszovónak, mint Szerbián belüli autonóm tartománynak, de az albán függetlenedési törekvéseket nem tudták letörni. Ez végül az 1998 és 1999-ben lezajlott koszovói háború folyamán érte el a csúcspontját, amelyet a koszovói albánok felszabadítási hadserege a jugoszláv rendőrség és hadsereg erőivel vívott egészen addig, amíg 1999-ben a NATO szövetségi rendszer is beszállt a konfliktusba és annak ellenére, hogy az ENSZ BT ezt jóváhagyta volna, légicsapások sorozatával próbálta elérni, hogy a Slobodan Milošević által vezetett (Szerbiából és Montenegróból álló) Jugoszlávia fegyveres erői hagyják el a tartomány területét. Miután ez megtörtént a terület ENSZ protekturátussá vált, ahol a NATO által vezetett KFOR erői szavatolták (vagy sok esetben csak próbálták szavatolni) a rendet Koszovóban, akik a függetlenség egyoldalú kikiáltását követően is egészen napjainkig a területén állomásoznak.
saját része: Szerbia továbbra is saját területének részeként tekint Koszovóra (a pontos szerb megnevezés szerint Koszovó és Metohiára), sőt az ország alkotmányában is szerepel, hogy az elidegeníthetelen része a Szerbiának. A szerb vezetőség nem hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét és átmeneti állapotként tekint a a Koszovó feletti szuverenitás elveszítésére.
négy szerb többségű község: Az Észak-Koszovónak is nevezett területhez négy szerb többségű község tartozik, amelyek a következők: Észak-Mitrovica, Leposavić, Zvečan és Zubin Potok. A koszovói hatóságoknak a mai napig sem teljes a befolyása ezeken a területeken, de folyamatosan annak kiterjesztésén dolgoznak. A szerb lakosság mindenféle értelemben erősen kötődik Szerbiához, amely a Koszovói Köztársaság szerveivel szemben próbálja megőrizni a hatalmát az alrégióban. Az itteni lakosság a cirill írásmódot részesíti előnyben, az autóikon 2023 végéig szerb rendszámtáblák voltak és továbbra is fizetőeszközként használja a (Pristina által nemrég betiltott) szerb dinárt. Ebben a zavaros helyzetben továbbra is a KFOR erői tartják fent a rendet a területen.
Pristinai Egyetem: A Pristinai Egyetem (Nem hivatalosan Kosovska Mitrovicai Egyetem) 1999-ben jött létre az azonos nevű intézményből történő kiválással. Az egyetem szerb nemzetiségű munkatársai és tanszékei Pristinából, a szakítást követően 2001-től, Észak-Kosovska Mitrovicába szervezték át a működésüket.
koszovói háború: A koszovói háború 1998-ban kezdődött, amikor a helyi albánok által szervezett Koszovói Felszabadítási Hadsereg gerillaháborút indított a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság hatóságai és fegyveres erői ellen, azzal a céllal, hogy kivívja a tartomány függetlenségét. A szerb nacionalista vezető, Slobodan Milošević és rezsimje kemény választ adott és a fegyveres konfliktus céljaként az koszovói albán lakosság elűzését határozta meg. Az összecsapások folyamán mindkét fél a másik kárára történő etnikai tisztogatásokat hajtott végre. A koszovói albán lakosság elűzésének megakadályozására hivatkozva 1999 március 24-én a NATO megkezdte a Jugoszlávia elleni légicsapásait, amelyek 78 napon át tartottak. A légitámadásokra válaszul a Jugoszláv fegyveres erők fokozták a koszovói albánok elleni katonai fellépés intenzitását és az úgynevezett Patkó-hadművelet keretein belül több százezer helyi albánt űzek el otthonaikból. A Jugoszláv vezetés végül 1999 június 9-én fogadta el a NATO feltételeit és vonult ki az ezzel NATO megszállás alá kerülő Koszovóból.
a 2004 márciusában lezajlott pogrom: 2004 március 17-19. között az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai nagyszámú szerb és egyéb, nem albán (többnyire roma) nemzetiségű fegyvertelen, civil lakost üldöztek el Koszovóból. Becslések szerint 4000 főre tehető azoknak a száma, akiket elűztek az otthonaikból, 935 lakóházházat gyújtottak fel vagy romboltak le, emelett 28 embert megöltek. Az albán fanatikusok dühe nem csak a civil lakosság, de a Koszovó területén található szerb kulturális örökség és a Szerb Ortodox Egyház vagyona ellen is irányult. A zavargások ideje alatt megsemmisült 19 emlékmű, 16 ortodox templom és velük együtt nagyjából 10 000 értékes ikon, freskó és egyházi irodalom valamint relikvia is. A pogromot követően heves bírálatok érték az akkor 20 000 fős KFOR, a 3000 főből álló UNMIK nemzetközi rendfenntartó erőket, illetve a 6000 főt számláló koszovó rendőrséget is, akik nem tudták (sokak szerint nem is akarták) megakadályozni a néhány nap alatt lezajló tragikus események sorát.
Szerb Községek Közössége: A Belgrád-Pristina párbeszéd előremozdítását célzó, 2013-ban aláírt (első) brüsszeli megállapodás előirányozza a Szerb Községek Közösségének létrehozását Koszovó területén, amelyet 10 szerb többségű koszovói községből hoznának létre és széleskörű autonómiát élvezne a Koszovói Köztársaságon belül, de annak részeként. A tervek szerint a következő tíz község részvételével alapítanák meg: Észak Kosovska Mitrovica, Zubin potok, Leposavić, Zvečan, Štrpce, Klokot-Vrbovac, Gračanica, Novo Brdo, Ranilug és Parteš. Az autonóm társulás adminisztratív központja Észak Kosovska Mitrovica lenne. A Szerb Községek Közöségére vonatkozó elképzelést érték kritikák koszovói, illetve szerb oldalról is és a mai napig sem sikerült azt megalapítani, részben azért, mert minden jel arra utal, hogy a koszovói fél részéről nincs valós szándék annak létrehozására, részben pedig azért, mert a szerb-koszovói viszonyokat is a folyamatos konfliktusok és nem az együttműködés jellemzi.