Lovelace v. Kanada
Az 1981-es Lovelace v. Kanada ügy az →Emberi Jogi Bizottság →kisebbséghez tartozással kapcsolatos joggyakorlatának egyik korai, ikonikus példája. A Bizottság álláspontjának lényege, hogy a kisebbséghez tartozás egyaránt függ objektív kritériumoktól (nyelv, vallás, etnikai jellemzők, kulturális szokások stb.), valamint az érintett személy szubjektív megítélésétől. A nemzeti jogrendszer általi esetleges (nem-)elismerés e tekintetben másodlagos jelentőséggel bír. Az ügy panaszosa egy Maliseet indián származású nő volt, aki a Tobique rezervátumban született és nőtt fel, de a kanadai indiántörvény értelmében elvesztette jogait és státuszát, miután nem indián személyhez ment férjhez. Az ügy a nemi diszkrimináció kérdését is felvetette, hiszen a törvény nem érintette egyformán hátrányosan azokat a kanadai indián férfiakat, akik nem indián nővel házasodtak össze. Sandra Lovelace konkrét panasza arra vonatkozott, hogy házassága következtében többé nem élhet a Tobique rezervátum területén. A Bizottság mérlegelte az indián törvény pozitívumait a Maliseet törzs identitásának megőrzésében, de végül arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem indián személlyel kötött házasságának felbomlása után már nem volt ésszerű vagy szükséges indoka annak, hogy megtagadják tőle a rezervátumba való visszatérés jogát. „Azon személyeket, akik rezervátumban születtek és nevelkedtek, kapcsolatot tartottak közösségükkel és a továbbiakban is fenn kívánják tartani ezen kapcsolatokat, az Egyezségokmány értelmében normális esetben az adott kisebbséghez tartozónak kell tekinteni. Mivel Sandra Lovelace etnikailag maliseet indián származású, és házassága fennállása alatt csak néhány évig volt távol a rezervátumától, a Bizottság véleménye szerint jogosult arra, hogy e kisebbséghez »tartozónak« tekintsék.” Miután a Bizottság megállapította a →Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 27. cikkének megsértését, nem tartotta szükségesnek állást foglalni a nemi diszkrimináció kérdésében.