államnyelv
Az államnyelven többnyire azt a nemzeti nyelvet értik, amely az adott országban használatos, történetileg kialakult többségi nyelv. A hivatalos nyelv funkcióját esetenként más országból származó nyelv is betöltheti, amely meghonosodott a mindennapi életben és a hivatalos érintkezés elfogadott eszközévé vált. A többségi nemzet nyelvének (a nemzeti nyelvnek) az alábbi szimbolikus vagy politikai funkciói lehetnek: a nemzetállam reprezentációjának eszköze, a közigazgatáson belüli zavartalan kommunikáció eszköze, a nemzeti kultúra értékeinek hordozója, a nemzeti önazonosság alapvető eleme, megőrzendő nemzeti kulturális örökség, államnyelv az állam valamennyi polgárának külön intézményekkel védett és fejlesztett közös kommunikációs eszköze. A nemzeti, a hivatalos és az államnyelv között egy adott országon belüli privilegizált és korlátozások nélküli használat szerint lehet különbséget tenni. Így státuszuk szerint többségi és kisebbségi nemzeti nyelveket különíthetünk el Európában, különösen annak keleti felén. Négy viszonyrendszert különböztetnek meg az alábbiak szerint: 1. a hivatalos nyelv (államnyelv) fogalmát az alkotmány rögzíti, és az kizárólag a többségi nemzet nyelvére érvényes (Szlovákiában, Romániában és 2002-ig Szerbiában); 2. a hivatalos nyelv (államnyelv) fogalmát az alkotmány az ország kisebbségi nyelveivel együtt rögzíti, ez utóbbiakat regionális hivatalos nyelvvé nyilvánítva (Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna,); 3. az államnyelvvagy hivatali nyelv fogalmát nem az alkotmány, hanem egyéb jogszabályok rögzítik (Lengyelország); 4. az államnyelv(hivatalos nyelv) fogalmát törvényben nem rögzítik (Csehország, Magyarország).