Ballantyne, Davidson és McIntyre v. Kanada
Az ENSZ →Emberi Jogi Bizottsága által 1993-ban elbírált Ballantyne-ügy tárgya a kanadai Québec állam nyelvpolitikája. Az ügy panaszosai – három angol nyelvű üzlettulajdonos – azt sérelmezték, hogy a francia nyelvi charta (Québec nyelvtörvénye) értelmében nem használhatják anyanyelvüket a kereskedelmi feliratokon és cégeik nevében. Állításuk szerint mindez sérti a →Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. (véleményszabadság), 26. (törvény előtti egyenlőség) és 27. (kisebbségi jogok) cikkeit. A Ballantyne-ügy máig az egyetlen olyan egyéni panaszeljárás, amelyben az Emberi Jogi Bizottság közvetlenül foglalkozott a →kisebbség fogalmával. A beadvány konkrétan azt a kérdést felvetette, hogy a Québec tartományban élő angolok kisebbségnek minősülnek-e a 27. cikk értelmében. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy „a 27. cikkben említett kisebbségek egy államon belüli, nem pedig valamely tartományon belüli kisebbségek. Egy csoport többséget alkothat egy tartományban, miközben kisebbség marad az államban, és így jogosult a 27. cikk nyújtotta előnyökre. Kanada angolul beszélő polgárai nem tekinthetők nyelvi kisebbségnek”. A Bizottság továbbá nem észlelt hátrányos megkülönböztetést, mivel a vitatott rendelkezés mind a franciául, mind az angolul beszélőkre vonatkozott, „tehát az a franciául beszélő személy, aki angolul kíván hirdetni, hogy elérje angolul beszélő ügyfélkörét, ezt nem teheti meg”. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a Bizottság megállapította a 19. cikk sérelmét és elismerte a magánéleti nyelvszabadságot: „Az állam kiválaszthat egy vagy több hivatalos nyelvet, de a közélet szféráin kívül nem zárhatja ki annak a szabadságát, hogy mindenki az általa választott nyelven fejezze ki magát”.