Belga nyelvi ügy
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának kisebbségi nyelvi jogi gyakorlatából az egyik legismertebb az ún. belga nyelvi ügy (Case “relating to certain aspects of the laws on the use of languages in education in Belgium”), amely a mai napig hivatkozási alapként szolgál az EJEB kisebbségi oktatási ügyekben hozott döntéseinél. A négy nyelvi régióra osztott Belgium ellen 1962 és 1964 között több mint 800 gyermek szülei fordultak a Bírósághoz. A kérelmezők többek között azt kifogásolták, hogy a Brüsszel szélén fekvő, speciális közigazgatási státuszt élvező hat kerületben, ahol az oktatás rendes nyelve a holland, csak szigorú feltételek mellett tanulhatnak a gyerekek franciául: kizárólag az óvodában és az általános iskolában, és csak akkor, ha a gyermek anyanyelve vagy szokásosan használt nyelve a francia, valamint a családfő lakóhelye az illető kerületben van. A Bíróság megállapította, hogy e rendelkezés sérti az Egyezmény diszkriminációt tiltó 14. cikkét. Az egyenlő bánásmód elve tudniillik akkor sérül, ha a megkülönböztetésnek nincs objektív és ésszerű indoka, nem legitim cél elérésére irányul és nem arányos a kitűzött céllal. A kérelmek többi pontját ugyanakkor a Bíróság egyhangúlag elutasította, mivel úgy találta, hogy az oktatáshoz való jog csupán a nemzeti nyelven, nem pedig az illető saját választása szerinti nyelven való oktatás jogát foglalja magában, és nem tartalmazza azt az előírást, hogy a szülők nyelvi preferenciáit tiszteletben kell tartani. Ezen álláspontjához a Bíróság azóta is következetesen ragaszkodik (lásd pl. Stankov, Trayanov, Stoychev, United Macedonian Organisation “Ilinden”, Mechkarov and others v. Bulgaria; Cyprus v. Turkey; Catan and Others v. the Republic of Moldova and Russia).