egyenjogúság
Az egyenlő bánásmódhoz való jog a jogegyenlőség követelményének alanyi jogi kifejeződése, mely a természetes és jogi személyeket egyaránt megilleti. A jogegyenlőség – más elnevezéssel az egyenjogúság, a törvény előtti egyenlőség – akkor valósul meg, ha mindenkire ugyanaz a jogrend érvényes. Ez a követelmény azt nem biztosítja, hogy minden ember ténylegesen ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzék, azt viszont feltétlenül garantálja, hogy jogosultságok szerzése, gyakorlása, illetve élvezete szempontjából a jogalkotó és a jogalkalmazó mindenkit egyenlő mércével mérjen. Ennek előfeltétele valamennyi ember egyenlő mértékű és csorbítatlan jogképességének elismerése. A jogegyenlőség követelményét az alkotmányok és a nemzetközi egyezmények a hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) kifejezett tilalmát kimondó szabállyal is oltalmazzák. A társadalmakban jelen lévő igazságtalan egyenlőtlenségek miatt a jogok egyenlő élvezete akadályokba ütközik. A vagyoni helyzet, a fogyatékosság, az előítéletesség miatt igazságtalanul hátrányos helyzetben lévőknek aktív támogató állami intézkedések hiányában nincs reális esélyük arra, hogy a jogokból éppúgy részesedjenek, mint a társadalom jobb sorsú polgárai. Az esélyegyenlőség előmozdítása ma nemzetközileg is elismert általános állami kötelezettség, amely azonban nem teremt jogot az egyének számára konkrét állami intézkedések kikényszerítésére. Az állam a szükségletek és a rendelkezésére álló erőforrások alapján dönti el, hogy mely hátrányos helyzetű csoportokat támogat és milyen eszközökkel részesít előnyben. Az uniós jogban gyökerező „egyenlő bánásmód irányelvek” magyarországi bevezetésének eredményeként Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság köteles a különféle „egyenlő bánásmód helyzetek” ellenőrzését elvégezni. (L. még: diszkrimináció tilalma, előítélet.)