Emberi Jogok Európai Egyezménye és a bírói gyakorlat
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és kiegészítő jegyzőkönyvei (1950) nem tartalmaznak kifejezett nemzeti kisebbségi jogi rendelkezéseket, leszámítva a vallásszabadság elvét, amely kisebbségi jogként is értelmezhető. Az egyezmény 14. cikke és 12. kiegészítő jegyzőkönyve azonban kifejezetten tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás alapján is. Az egyezmény által létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága e hivatkozáson keresztül közvetett védelmet tud nyújtani a kisebbséghez tartozó személyeknek. Az egyezmény 14. cikke alapján az egyezményben foglalt jogok sérelme esetén lehet a bírósághoz fordulni. A 12. kiegészítő jegyzőkönyv azonban már általában biztosítja a diszkriminációtól mentes bánásmódot. Főként ez a felhatalmazás, valamint a 14. cikknek az utóbbi években alkalmazott gyakorlata nyit nagyobb utat – a hátrányos megkülönböztetés tilalmán túl – a kisebbségek számára szélesebb védelmet biztosító egyenlő bánásmód elvének elfogadása felé is. Számos panasz érkezett a bírósághoz roma közösségek tagjaitól a kisebbségi életmód, oktatási szegregáció, illetve gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények kapcsán. Kisegyházakhoz tartozó személyek ügyeivel összefüggésben a bíróság véleményt nyilvánított az egyházi autonómia kérdésében. Több ügyben is felmerült az iszlám hívők által hordott ruhadarabok nyilvános viselésének kérdése, amelyek a vitatott élethelyzet függvényében minősülhetnek politikai jelentőségűeknek vagy – éppen ellenkezőleg – a megengedett vallásszabadság gyakorlásának. A Magyarországot érintő ügyek köréből példaként említhető a 2013-as Kiss v. Hungary oktatási szegregációs ügy, amelyben a bíróság diszkriminációt állapított meg az oktatáshoz való jog alkalmazása terén roma gyermekek fogyatékos osztályokba, illetve speciális iskolákba történő indokolatlan elhelyezése miatt.