Európai Stabilitási Paktum (European Stability Pact)
Aláírására az Európai Unió kezdeményezésére 1995. március 20–21-én megtartott zárókonferencia keretében került sor, az EBESZ 52 tagállama képviselőinek részvételével. Az EU közös kül- és biztonságpolitikájában a közös fellépés (joint action) első eredménye volt. Az elfogadott dokumentum három részből áll: 1. a jószomszédi együttműködés alapelveit rögzítő politikai nyilatkozatból; 2. az EU tagállamok és a 9 csatlakozni kívánó állam (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia) közötti, valamint a csatlakozni kívánó államok egymás közötti, illetve egyes szomszédaikkal aláírt csaknem 130 megállapodás listájából és 3. kiegészítésként a regionális egyeztetéseken („kerekasztalokon”) javasolt projektek listájából, amelyeket az EU a PHARE program részeként finanszírozott. Az Európai Stabilitási Paktum (European Stability Pact) végrehajtásának felügyeleténél az EBESZ-t jelöli meg, valamint kimondja a békéltető és választott bíróságot létesítő, ún. stockholmi egyezmény bekapcsolhatóságát. A preventív diplomácia vonatkozásában más hasonló „közös fellépések” mintájául szolgált.
Édouard Balladur francia miniszterelnök 1993 júniusában az Európai Tanács koppenhágai ülésén mutatta be azt a tervét, melynek célja az volt, hogy Európában stabilizálja a helyzetet, és „új egyensúlyt” teremtsen. A terv szerint az EU-val társulási szerződést kötőállamok és szomszédaik között meglévő nyitott kérdéseket, melyek közül a határok sérthetetlenségének megerősítése és a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása különös hangsúlyt kapott, bilaterális alapon, kétoldalú szerződések megkötésével vagy a vitarendezés javasolt módján kellett rendezni. A bilaterális jogi megállapodások így egy multilaterális politikai kötelezettségvállalás részévé váltak, ellenőrzésükre intézményi mechanizmus szolgált. A paktum ötlete az 1994. május 26–27-i párizsi nyitókonferencián fogalmazódott meg, melyen a jelenlévő EBEÉ tagállamok az együttműködés új formáit javasolták a szomszédok közötti viták kétoldalú rendezésére. Két regionális kerekasztal jött létre (balti-államok és a kelet- és közép-európai államok). 1995. március 19-én a zárókonferencia megkezdése előtt került sor a magyar–szlovák jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés, az ún. magyar–szlovák alapszerződés, majd 1996. szeptember 16-án a magyar–román alapszerződés aláírására. Az Európai Stabilitási Paktum létrehozásának hátterében – a délszláv háborúk tapasztalatainak fényében– az EU részéről meghúzódó szándék az volt, hogy stabilizálja a csatlakozni kívánó közép-európai térséget a preventív diplomácia eszközeivel. Az Európai Stabilitási Paktum tapasztalatai a délkelet-európai térségben hasznosultak. (L. még: Délkelet-európai Stabilitási Paktum.)