határmenti együttműködés
Az államhatárok menti területek közötti együttműködés szükségszerűsége két okra vezethető vissza. A határmenti térségek sok esetben halmozottan kedvezőtlen adottságú, periférikus térségek, az országhatárokkal sűrűn szabdalt Európában pedig az államhatárok gyakorta földrajzi, kulturális és gazdasági szempontból összetartozó térségeket vágnak szét. Közöttük az együttműködés a két, netán több államhoz tartozás, a perifériák zártsága, esetleg a történelem során kialakult ellentétek miatt nehézségekbe ütközött, ugyanakkor mind a térségek, mind az államok és az egységesülő Európa szempontjából elengedhetetlen volt. A határmenti együttműködés két vagy több európai ország határ menti területein működő helyi (regionális) hatóságok, önkormányzatok, továbbá szociális és gazdasági partnerek „alulról jövő” szervezeti formában megvalósuló együttműködése. Ennek célja, hogy pénzügyi források megteremtésével az államhatárok miatt adódó korlátokat áthidalva megoldják – az érintett államok által is elismert feladat- és hatáskörükben – közös érdekeiken alapuló gazdasági, szociális, környezetvédelmi, kulturális és egyéb feladataikat. A határmenti együttműködés kezdete az 1960-as évekre tehető. Először 1963-ban hozták létre a német–francia–svájci határon a Regio Basiliensist. Fejlődésük első szakaszában a határmenti kapcsolatok többnyire a kulturális rendezvényekre, tanulmányutakra, diákcserékre korlátozódtak, de sok kezdeményezés megrekedt a deklarációk és a protokolláris találkozók szintjén. Az 1965-ben megalakult Enschede–Gronau Euroregio viszont olyan szervezetrendszert fejlesztett ki, amely a mai napig modellként szolgál (taggyűlés, tanács, elnökség, hivatal, munkacsoportok). Az Enschede–Gronau Euroregio fejlődését az érdekelt államok (Hollandia és Németország) közötti nemzetközi szerződések is segítették, amelyek az 1970-es években példát szolgáltattak a többi tagországnak a kapcsolatok támogatásához. Ehhez azonban szükség volt arra is, hogy a kormányok támogató politikája időben egybeessen a belső közigazgatási rendszerek decentralizációjával. A határmenti együttműködések érdekeik érvényesítését nemzetközi szövetségek létrehozásával is erősítették. Az Európai Határ Menti Régiók Szövetsége (Association of European Border Regions) 1971-ben alakult tíz határmenti régió kezdeményezésére. Ma több mint 100 tagja van. A határmenti kapcsolatok ügyét felkarolta az Európa Tanács (lásd a Területi Önkormányzatok és Közigazgatási Szervek Határmenti Együttműködéséről szóló 1980. május 21-én Madridban kelt keretegyezményt). Erre a keretrendszerre épült az Európai Unió szerveinek kezdeményezése az1980-as években, majd a Maastrichti Szerződés adott lendületet a határmenti folyamatok fejlődésének. A határmenti együttműködés támogatását biztosító közösségi források nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a határmenti együttműködések intézményi formát öltsenek, a kapcsolatok elmélyüljenek és a kapcsolatok újabb területeken is kibontakozzanak (közös fejlesztés, tervezés, külső források megszerzése, Phare CBC és Interreg programok). Magyarországon 1990 óta az önkormányzatok – élve nagyobb hatáskörükkel, ami kiterjed az önálló nemzetközi kapcsolatok alakítására is – aktív „diplomáciai” tevékenységet folytatnak, és kapcsolataiknak csak saját pénzügyi helyzetük és a szomszédos országok politikája szab határt. Magyarország számára az első határmenti együttműködés az Alpok–Adria Munkaközösség (1978) volt. Az1990-es években kezdett nőni a számuk, és ma már minden határmenti területünk lefedett határmenti együttműködések által (pl. a Hármas Duna-vidék, a Vág–Duna–Ipoly, az Ipoly, a Neogradiensis, a Sajó–Rima és a Kassa–Miskolc Eurorégió, a Kárpátok Eurorégió, a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió, a Hajdú-Bihar megye és Bihor megye közötti együttműködés, valamint a Bihar–Bihor Eurorégió, a Duna–Dráva–Száva Eurorégió, a Dráva–Mura Eurorégió, a Nyugat-Pannon Eurorégió). A határmenti együttműködések tevékenységét nehezítette, hogy a résztvevő államok közigazgatási rendszere (szintje) eltérő volt. A résztvevő közigazgatási szervek feladat- és hatásköre jelentősen eltért, s az együttműködések nagy része nem rendelkezett jogi személyiséggel, ami nehezítette a projektek megvalósításához szükséges pályázati források elérését. Ez alól kivételt képeztek azok a nyugat-európai határmenti együttműködések, ahol vagy a résztvevő államok belső joga, vagy az államok által kötött nemzetközi szerződések biztosították a jogi személyiségi státuszt a határmenti együttműködésnek. Általános megoldást e problémára végül az ún. Európai Területi Együttműködési Csoportosulások (Európai Területi Társulások) intézményének létrehozása jelentette az Európai Unióban.