Isop v. Ausztria
Az első kisebbségi nyelvi jogokkal kapcsolatos, az EJEE alapján született döntést 1962-ben hozta az Emberi Jogok Európai Bizottsága. Egy szlovén nemzetiségű osztrák állampolgár, Isop úr panaszt nyújtott be a karintiai Rosegg város kerületi bíróságához Hafner úr ellen, aki állítólag rágalmazó kifejezésekkel (“áruló”, “Tito kommunista”) illette őt a városi tanács ülésén. A panaszt a kerületi bíróság elutasította, mivel az szlovén nyelven íródott. A kérelmező azt állította, hogy ezzel megsértették a tisztességes tárgyaláshoz való jogát (EJEE, 6. cikk), valamint a nyelvi alapú hátrányos megkülönböztetés tilalmát (EJEE, 14. cikk). Noha az 1867-es birodalmi alkotmány és az 1955-ös osztrák államszerződés kifejezetten garantálta a szlovén nyelvű személyek számára anyanyelvük nyilvános használatának jogát Karintia (valamint Stájerország és Burgenland) vegyes lakosságú részein, egy 1959-es bírósági eljárási törvény a szlovén nyelv használatát csak meghatározott területeken engedélyezte – Rosegg nem tartozott ezek közé. A Bizottság ugyan „kétségeit fejezte ki a tényleges ausztriai jogi helyzettel kapcsolatban”, nem fárasztotta magát annak mélyebb megértésével. Egyedül arra a kérdésre kereste a választ, hogy a kérelmező „elegendő nyelvtudással rendelkezik-e ahhoz, hogy panaszát német nyelven nyújtsa be”. E tekintetben Isop úr azt állította, hogy „bár értett és beszélt németül, nem érezte úgy, hogy tudása […] elegendő volna követelésének sikeres érvényesítéséhez”. A Bizottság viszont, tekintve, hogy a kérelmező korábban német nyelven tanúskodott az osztrák bíróságon és németajkú ügyvédet fogadott, másként vélekedett és elutasította a panaszt. A Bizottság és az EJEB azóta is következetesen elfogadhatatlannak nyilvánította a kisebbségi nyelvek büntetőeljárásban történő használatára vonatkozó kérelmeket, mivel a 6. cikk nyelvi garanciája „egyértelműen csak akkor alkalmazandó, ha a vádlott nem érti vagy nem beszéli a bíróságon használt nyelvet” (K. v. Franciaország).