közép-európai kisebbségek nyelvhasználati tipológiája
A XX. században a közép-európai régió kisebbségi csoportjai döntően kétnyelvűvé váltak, míg a térség többségi nemzeteinél szinte kizárólagos az egynyelvűség. A kétnyelvűség révén a térség kisebbségeit aszerint is megkülönböztethetjük, hogy az anyanyelv vagy a másodnyelv a domináns.
Az anyanyelv elsődlegessége a meghatározó a szlovákiai, az ukrajnai, a romániai és a szerbiai magyarok, a romániai és a szerbiai szlovákok, az ukrajnai és a szerbiai ruszinok, a csehországi lengyelek, a lengyelországi litvánok, ukránok, fehéroroszok, a horvátországi és a romániai szerbek, a kárpátaljai oroszok esetében.
A kétnyelvű, de a másodnyelv dominanciáját érvényesítő kisebbségek esetében a környezeti vagy másodnyelv szerepét betöltő államnyelv dominál a mindennapi nyelvi érintkezésben és egyre inkább a családon belüli nyelvhasználatban is. Ebbe a csoportba sorolható valamennyi magyarországi kisebbség, a régió szlovén, német, szlovák, cseh kisebbségei, valamint a szlovéniai és a horvátországi magyarok.
A nyelvileg asszimilált kisebbségeknek is két csoportját különböztetjük meg. Az egyik alcsoportba azok a kisebbségek tartoznak, ahol a kisebbség eredeti nyelvét, nyelvjárását az idősebb generációk révén még őrzik, és a fiatalabb generációk az iskolai oktatásban elsajátítják a kisebbség nyelvének irodalmi változatát. Ide sorolható a burgenlandi magyarság, a magyarországi kisebbségek azon csoportjai, amelyek anyanyelvként már a magyart adják meg a népszámláláskor, a cigány közösségek egy része. A másik alcsoportba azok a közösségek tartoznak, ahol a nyelvváltás már végbement, de a származásra, a közös kulturális örökségre való emlékezés még megmaradt. Ilyenek az örmény, a jiddis, a német emlékezetközösségek.