kulturális jogok
A kulturális jogok – a gazdasági, szociális jogokkal együtt – a XX. század első harmadában jelentek meg a demokratikus alkotmányokban. Az úgynevezett második generációs jogok közös ismérve, hogy érvényesülésükhöz az állam aktív fellépése szükséges, amely egyaránt magában foglalja a jogi szabályozást és az intézményi feltételek biztosítását. A kulturális jogokaz egyénnek és a csoportnak egyaránt lehetőséget biztosítanak az általuk hordozott kulturális sajátosságok (nyelv, hagyományok, művészeti sajátosságok, történelem) használatára, fejlesztésére és másokkal való megismertetésére. Tekintettel azonban arra, hogy a kulturális rendszerek egy csoport fejlődésének komplex következményei, a kulturális jogokalapvetően a közösséget helyezik a középpontba, az egyén pedig csak „közvetett felhasználó”.
Az Alaptörvény a fentieket komplex módon fogalmazza meg, amikor kimondja, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz. A hatályos szabályozás ezzel a kulturális autonómia rendszerét alapozza meg. Annak kereteit és az identitás egyéni és kollektív megőrzésének elsődleges tartalmát a nemzetiségi törvény (Njt.) szabályozza. A kulturális jogokköre hazánkban széles körű jogosultságokat, védelmi intézkedéseket, intézményi garanciákat és finanszírozási környezetet is magában foglal.