Nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény
Magyarország egyik legfontosabb sarkalatos, vagyis Alaptörvényben külön nevesített és az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatásával elfogadott törvénye a Nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény, amely 1993 óta – 2011-ben megújulva – az Európában is egyedülálló kisebbségvédelmi rendszer központi eleme. A nemzetiségi jogterület a magyar jogrendszer egyik legösszetettebb szegmense. A nemzetközi alapokon nyugvó, egyéni és kollektív jogok széles körét biztosító, alapos szövegszintű és dogmatikai kidolgozottságú joganyag fejlett támogató és ellenőrző mechanizmusokkal rendelkezik. Stabil történelmi és széleskörű társadalmi megalapozottsága folyamatos és dinamikus megújulási képességgel párosul. Egyszerre érzékeny és erős szabályozási környezet, amely közel egymillió érintett akadálymentes jog- és érdekérvényesítéséhez szolgáltat alapot. Az Alkotmány 1989-től rögzítette a közéletben való kollektív részvételhez, a kisebbségi kultúra ápolásához, az anyanyelv használatához, az anyanyelvű oktatáshoz, a saját nyelven való névhasználathoz, valamint helyi és országos kisebbségi önkormányzatok létrehozásához való jogot a honosként elismert tizenhárom nemzetiség számára. A közösségek státuszát, lehetőségeit és feladatait rendező jogszabály védelmi szintjét is magasra emelte, mert a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló jogszabály (1993. évi LXXVII. törvény – Nektv.) elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők szavazatának kétharmadát írta elő. Az Alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése a fenti rendelkezéseket átvette, a Nektv. rendelkezéseit pedig – azokat felváltva és részben átemelve, illetve kiegészítve – a Nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (Njt.) tartalmazza. A nemzetiségi jogi törvény részleteiben is rendelkezik mind a tizenhárom, Magyarországon élő nemzetiséget megillető alapvető egyéni és – a nemzetközi standardoktól eltérő – kollektív jogokról is.