nyelvi jogok
Az anyanyelvhez való jog alapvető emberi jog, és mint ilyen, az állam kiemelt szabályozási körébe tartozó kérdés. A modern országok többsége az államalkotó politikai nemzetre épülő nemzetállam, annak nyelve kiemelt funkcióhoz jut az állam működése során. Az állam intézményvédelmi kötelezettségi körébe tartozik az államnyelv meghatározása és egyes szakterületi sztenderdek kereteinek biztosítása. Emellett azonban kötelessége a kisebbségben lévő – vagyis a hivatalos államnyelvtől eltérő nyelvet használó – nemzetiségi közösségek nyelvhasználati lehetőségeinek kijelölése, valamint a nyelvi asszimilációs tendenciák, az egyéni és közösségi szinten zajló nyelvváltás és nyelvcsere lassítása, esetleges megállítása is.
Egyéni szinten a nyelvi jogok elismerése azt jelenti, hogy mindenkinek joga van azonosulni egy vagy több anyanyelvével, s ezt az azonosulást másokkal tiszteletben tartatni. A nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van anyanyelvének használatához, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához, továbbá ahhoz, hogy anyanyelvű oktatásban és művelődésben részt vegyen.
Közösségi szinten a nyelvi jogok a csoport hosszú távú érdekeiként megjelenő intézményi struktúra vagy eljárásjogi környezet biztosítását szolgálják. A közösségi nyelvhasználat része a nemzetiségi nyelvet (is) használó nevelési-oktatási vagy kulturális intézmények működésére való érdemi befolyás gyakorlása vagy azok fenntartása, a nemzetiségi név feltüntetése a nyilvántartásokban és személyes okmányokban, valamint a történelmileg kialakult helységnevek, földrajzi megjelölések használata.
Anyelvi jogok szempontjából meghatározó európai dokumentum a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről. Az Európai Unió nyelvpolitikája a sokszínűség megőrzését, azaz a pluralista ideológiát hirdeti, melynek lényege, hogy azonos mértékben biztosítja több nyelvi csoportnak a nyelvük megtartásához és használatához való jogot.