önrendelkezési jog és a kisebbségek védelme
A népek önrendelkezését a nemzetközi jog egyik alapelveként először az ENSZ Alapokmánya ismerte el 1945-ben, majd a polgári és politikai, illetve a gazdasági, kulturális és szociális jogok nemzetközi egyezségokmányai 1966-ban szabályozták, és 1976-ban léptek hatályba.
Az önrendelkezés jogának külső és belső dimenziója ismert. A külső önrendelkezés egy meghatározott etnikai, nyelvi, kulturális vagy vallási közösség kollektív joga ahhoz, hogy saját államot hozzon létre és azt igazgassa (független államisághoz való jog, a nemzetközi kapcsolatokban való részvétel joga). A belső önrendelkezés a nép joga ahhoz, hogy megválassza a népképviselet formáját és a kormányzás módját (demokrácia), vagyis minden nép, nemzet joga, hogy szabadon döntsön saját politikai sorsáról, társadalmi és gazdasági intézményeiről (szuverenitás, beavatkozás mentesség).
Európa legújabb kori történelmében az önrendelkezés érvényesülésének három nagy hullámát szokás számon tartani. Az I. világháború után újraalakultak történelmi államok (pl. Lengyelország), illetve új államok jöttek létre (pl. Csehszlovákia, Szerb–Horvát–Szlovén Királyság). Az 1945 utáni évtizedekben a gyarmati sorból felszabaduló államok nyerték el külső és belső szuverenitásukat. 1990 után – a közép- és kelet-európai demokratikus változások során – a szövetségi államok (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió) szétesése következtében új államok keletkeztek.
Az ENSZ gyakorlatában az önrendelkezés joga elsősorban a gyarmatosítás felszámolásához szolgált jogalapként. Az ENSZ-nek 1945-ös megalakulásakor 51 tagja volt, a tagállamok száma 1966-ban 122-re, 1990-ben 159-re, 2020-ra pedig 193-ra emelkedett. Az ENSZ különbséget tesz a népeket megillető – a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában szabályozott – önrendelkezési jog és a 27. cikk alapján a nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védett jogai (kultúra, vallás, nyelvhasználat) között. Az utóbbiak gyakorlása nem sértheti egy részes állam szuverenitását és területi integritását ( ENSZ kisebbségi jogi nyilatkozat).
Az önrendelkezési jog és a kisebbségek védelmének összekapcsolására irányuló próbálkozások egyes régiókban sajátos felhangot kapnak, folyamatos jogi és politikai viták tárgyát képezik. Az önrendelkezési jogot a nemzetközi jog kollektív jogként, míg a nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási kisebbségekhez tartozó személyek védelmét – az identitáshoz való jogból kiindulva (identitásvállalás szabadsága, identitáshoz való jog) – az államok többsége egyéni jogként értelmezi. Egyes államok az identitáshoz való jog alapján is hozhatnak olyan döntést, amely biztosítja a területükön élő nemzeti vagy etnikai kisebbségek kollektív jogait (kollektív jogok), beleértve az autonómia különböző formáit is.