Párizsi kisebbségi szerződések
Az első világháború befejező szakaszában nagy jelentőséget kapott a népek önrendelkezési joga, amelynek érvényesítését a hadicéljaik közé is besorolták az antanthatalmak és szövetségeseik. A Párizs környéki békeszerződések előkészítése során azonban a döntéshozók nem az etnikai elvet tették meg az új határok megállapításának legfőbb szempontjává, ami számos új kisebbség létrejöttéhez vezetett. Ezek védelmét nemzetközi szintre emelve külön szerződésekkel kívánták szabályozni, hogy így biztosítsák a békerendszer stabilitását. A kisebbségi szerződések kidolgozása az Új Államok és Kisebbségek Bizottsága feladata lett, amely 1919. május 2-án ülésezett először, tagjait pedig az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán delegálta. A bizottság a szerződések alapjának az állampolgári jogegyenlőség elvét tekintette, és alapvetően a kisebbségek (beleértve a zsidó közösségeket is) kulturális, oktatási és nyelvhasználati jogainak biztosítását tűzte ki célul. A nemzeti (politikai) autonómiát ugyan elvetette, a kollektív jogok egyes elemei mégis bekerülhettek a szerződésekbe. Jóllehet a kisebbségvédelem ügye végül kimaradt a Nemzetek Szövetségének (Népszövetségnek) az alapokmányából, az új vagy területileg megnövelt államokat (Lengyelországot, Csehszlovákiát, Romániát, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot és Görögországot), továbbá Ausztriát, Bulgáriát és Magyarországot arra kötelezték, hogy a békeszerződésekkel párhuzamosan a kisebbségi szerződéseket is elfogadják. Elsőként a lengyel kisebbségvédelmi szerződés született meg, amely 1919. június 28-án lépett érvénybe a német békeszerződés aláírásával. Ez lett a minta a többi hasonló szerződés számára is. Megkötésük azonban nem volt akadálytalan: különösen a délszláv és a román békeküldöttség tiltakozott ellenük, arra hivatkozva, hogy sértik országaik szuverenitását, a nagyhatalmak pedig kettős mércét alkalmaznak irányukban. A győztes nagyhatalmak képviselői azonban egyértelművé tették, hogy a kisebbségi szerződéseket az új békerend szerves részeinek tekintik, megkötésük pedig elválaszthatatlan annak elismerésétől és garantálásától, így végül mindenki elfogadta a szerződéseket. A Népszövetség garanciái alá helyezett kisebbségvédelem gyakorlata az 1920-as évek folyamán alakult ki, a cél pedig a kisebbségi panaszok kompromisszumos kezelése lett. A Népszövetség tanácsa az 1921–1938 között benyújtott panaszok kb. felét elfogadta (500 petíciót), a kisebbségek képviselői azonban nem tekintették hatékonynak a rendszer működését, mivel azt az egyes államok politikai törekvései is befolyásolták.