Romák oktatási szegregációja az EJEB előtt
Az EJEB joggyakorlatában a kisebbségi oktatás problematikájának külön vonulatát képezik a szegregációs ügyek, ahol cigány gyerekeket az államnyelv állítólagos elégtelen ismerete vagy egyéb ok miatt speciális – tanulási nehézségekkel küzdőknek, értelmi fogyatékosoknak fenntartott – iskolákba vagy osztályokba különítenek el a hatóságok. A Bíróság elsőként Csehország szegregációs gyakorlatát minősítette a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközőnek. A 18 roma származású cseh gyermek panaszát első körben elutasították, mivel a kormánynak sikerült bizonyítania, hogy a kisegítő iskolákat nem a roma gyermekek számára, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek segítésére hozták létre. A Nagykamara ugyanakkor nehezményezte az ezen intézményekben folyó oktatás alacsonyabb színvonalát és azt az általános gyakorlatot, amelynek során a gyerekek speciális iskolába kerüléséről a többségi társadalom részére készült, a kisebbségi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó tesztek alapján, szinte automatikusan döntenek (D.H. és mások v. Csehország 2007). Hasonlóan alakult az útja 15 horvátországi roma gyermek kérelmének, amely kapcsán a Nagykamara úgy találta, hogy az elkülönített osztályok tanterve nem tükrözte a külön osztályba helyezett diákok felzárkóztatására irányuló szándékot, továbbá arra sem utalt semmi, hogy a roma kisebbségen kívül más gyerekek tekintetében is alkalmazták volna a nyelvi kompetencián alapuló elkülönítést. Így nem igazolható, hogy az elkülönítés a nyelvi probléma megoldását célzó hatékony intézkedés lett volna (Oršuš és mások v. Horvátország 2010). Az EJEB más államok kapcsán is megállapította a romák oktatáshoz való jogának megsértését a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben (Sampanis és mások v. Görögország 2008; Horváth és Kiss v. Magyarország 2013; Szolcsán v. Magyarország 2023; Elmazova és mások v. Észak-Macedónia 2022), ami sajnálatos módon jelzi, hogy Európa-szerte elterjedt gyakorlatról van szó.