Sanila-Aikio v. Finnország, Käkkäläjärvi és társai v. Finnország
2018 novemberében az →Emberi Jogi Bizottság két Finnország elleni ügyben hozott döntést. A vita tárgyát mindkét esetben a számik azon joga képezte, hogy saját szokásaiknak, hagyományaiknak és eljárásaiknak megfelelően határozzák meg intézményeik tagságát. A Bizottság mind a Sanila-Aikio-, mind a Käkkäläjärvi-ügyben úgy ítélte meg, hogy a finn legfelsőbb közigazgatási bíróság értelmezése arra vonatkozóan, hogy ki lehet a számi parlament választói névjegyzékének tagja, sérti a →Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 25. cikkét (közügyekben való részvétel, választójog) önmagában és a 27. cikkel (kisebbségi jogok) összefüggésben is, valamint az 1. cikk (népek önrendelkezéshez való joga) fényében. A Bizottság emlékeztetett a →Lovelace v. Kanada ügyben elvi éllel tett megállapítására, miszerint „egyes esetekben meg kell határozni egy őslakos néphez tartozó személyek kategóriáját a kisebbség egészének életképessége és jólléte védelme érdekében”. Hivatkozott a →Kitok v. Svédország ügyre is, miszerint „a kisebbség egyes tagjai jogainak korlátozását észszerű és objektív indokokkal kell igazolni, és [a korlátozásnak] szükségesnek kell lennie a kisebbség mint egész életképességének és jólétének fenntartásához”. Ezen túlmenően a Bizottság kifejezetten utalt az önmeghatározás (szelf-identifikáció) kritériumára egy személy őslakosként való „minősítése” során (összhangban →A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt felügyelő bizottság ajánlásaival), valamint az →őslakos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozat több cikkére is, amelyek lényegében önrendelkezést biztosítanak az őslakos közösségek számára tagsági kérdésekben. A döntések a →kisebbséghez tartozás szubjektív önmeghatározási standardja és az azt alátámasztó objektív kritériumok közötti kapcsolatra világítanak rá.