Szlovákiai magyar önrendelkezési törekvések
A rendszerváltozás utáni Szlovákiai magyar önrendelkezési törekvések az Együttélés politikai mozgalom keretein belül indultak el. Az Együttélés 1994. január 8-án szervezte meg Komáromi Nagygyűlést, amelyen a résztvevők két változatot vázoltak fel a lehetséges szlovákiai magyar önrendelkezésre. Az első változat értelmében létrejött volna egy a magyar államhatárhoz tapadó, kb. 824 ezer (61,5 százalékban magyar) lakosú régió. A második változat értelmében a már ismertetett magyar többségű régió három részre oszlott volna: Pozsony és Ipolyság között (525 ezer fő, 63,1 százalékban magyar); Ipolyság és Kassa között (239 ezer fő, 54,2 százalékban magyar); Dél-Zemplénben és az Ung-vidéken (59 ezer fő, 77,3 százalékban magyar). A nagygyűlés a későbbiekben nem hozott eredményt, helyette 1996-ban elfogadták Szlovákia új közigazgatási felosztását, amely az “etnopolitikai gerrymandering” elveit alapul véve úgy hozta létre az új közigazgatási berendezkedést, hogy egyetlen megyében sem érte el a magyarok aránya a 25 százalékot. 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja bekerült a kormányba, azonban a területi önrendelkezés helyett a párt a Dunamente (Komárom) nevű, 602 ezer lakosú, 55,2 százalékban magyar többségű, Somorja és Ipolyság közötti régió létrehozására törekedett. A 2001-es közigazgatási reform során azonban a szlovák politikai többség figyelmen kívül hagyta a magyar kormánypárt ezen követelését. 2014-ben a Magyar Közösség Pártja dolgozott ki egy saját önrendelkezési koncepciót, amely egy kettős rendszert javasolt: egyrészt egy személyi elvű, a kultúra, oktatás, nyelvhasználat és média területén jogkörökkel rendelkező kisebbségi önkormányzati rendszert a szórvány- és peremvidéki magyarság számára; másrészt egy széleskörű jogkörökkel felruházott, különleges jogállású regionális önkormányzatot a többségében magyarok által lakott területeken.