történelmi megbékélés
A nyugat-európai gazdasági és politikai integrációs folyamatokkal és szerveződésekkel párhuzamosan – a német egyesülés és a Szovjetunió felbomlása után – jött létre az alapszerződések közép-európai rendszere, amelyben Magyarország a szomszédos országokban élő magyarok kisebbségi jogainak biztosítását, bővítését igyekezett elérni. Az euro-atlanti integráció keretében a szomszédos országokkal kezdeményezett megbékélési programok a francia–német megbékélési folyamat tapasztalataiból indultak ki (határmenti gazdasági együttműködés; közös történelemtankönyv kimunkálása; ifjúsági kapcsolatok; testvértelepülési hálózatok). Az 1990-es évektől ezek a kezdeményezések magyar részről három elemre épültek: 1. a kölcsönös történelmi számvetésre; 2. a kisebbségek kollektív jogainak kölcsönös elismerésére; 3. a történelmi bocsánatkérés, rehabilitáció, kárpótlás kimunkálására. E folyamatban szlovén és osztrák vonatkozásban sikerült a legtöbb eredményt elérni. A szlovák–magyar tudományos együttműködés előrehaladása és az MKP, majd a Híd-Most Párt kormányzati részvétele ellenére sem sikerült a szlovákiai magyarságot mint közösséget elmarasztaló Beneš-dekrétumok ügyét és az ehhez kapcsolódó kárpótlást rendezni. Románia esetében alapvető probléma, hogy míg a magyar fél egy osztrák–olasz megoldási modell megvalósítására törekszik (lásd: Dél-Tirol autonómiája), addig a román fél a francia–német kapcsolatot tartja irányadónak. Szerbiában 2013 júniusában a két államfő, majd a két parlament nyilatkozatban ítélte el az 1944–1945-ös atrocitásokat. Ukrajnában a magyar támogatáspolitika (infrastrukturális beruházások, egészségügyi programok, ukrán kulturális örökségvédelem) eddig nem hozott eredményeket.